Szent Márton zarándokút szakaszai II/1.

1. szakasz

Kisújbánya – Sikonda

23 km, 300 m

  Kisújbányáról az emelkedő aszfalt úton indulunk, amelyen a kék sáv turista jelzés található, a Cigány-hegy aljáig. Ahol a kék kereszt jelzés jobbra letár a műútról, egy jelzetlen úton leereszkedünk egy nagy füves tisztásra, ahol padok vannak és a bővizű Pásztor-forrás ered. Az enyhén lejtős, piros sáv jelzésű turistaúton folytatjuk zarándoklatunkat. Hamarosan elérjük a Vár-völgyön végighaladó erdészeti aszfalt utat és ezen haladunk kb. 4 kilométert. A műútról balra letérünk a Iharos-forráshoz. Ezután  a piros sáv jelzés a hegy oldalában, a völgyeket kerülgetve, egy szép bükkös erdőben kanyarog.  Elérjük a Gergely-Éva-forrást, (amely nevét Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényének két főszereplőjéről kapta). Hamarosan a helyreállított, szabálytalan ötszög alapú Máré várhoz érünk.

      A várat a tatárjárás után építették. Várday Ferenc, az egyik tulajdonos az erődítményt csodálatos reneszánsz palotává varázsolta, amelynek szép faragott köveit az ásatások során megtalálták. A törökök 72 főből álló őrséget tartottak itt.

      Mondája: A Máré várban lakott Máré vitéz ifjú szép feleségével, a közeli várban testvére Miklós vitéz. Máré a király hívására hadba vonult, sokáig nem tudott hazamenni. Felesége szívesen látta a szomszéd vár urát, végül egy kislányuk született. A lány felcseperedett, mire Máré hazatért, Megtudva a történteket mindkét várat ágyúval halomra lövette. A lány maradt csak életben, de az anyja megátkozta: csak minden 77. év pünkösd hajnalán jöhet ki a szabadba. Egy arra járó vadász válthatja meg az átoktól, aki meglátván őt, kérésére megcsókol egy medvét, egy kígyót meg egy varangyos békát.

A vártól lemegyünk az erdészeti műútra, azon balra folytatjuk túránkat a pécs – magyaregregyi országútig. Az országúton balra fordulva kb. 1 km után a piros sáv jelzésen jobbra a Völgység-patakon átkelve felkapaszkodunk a Pap-erdőig. Tovább menve egy vadászház mellett elhaladva, elérjük a zöld sáv jelzést . Jobbra a zöld sávon hamarosan Kisbattyánba ereszkedünk. (A Komlóhoz tartozó egyutcás falucska a Batthyány család birtoka volt, innen kapta a nevét.) A meredek utcácskán felfelé megnézzük a Szent Márton templomot, majd az országutat elérve azon gyalogolunk kb. 2 kilométert a Jánosi Engel Adolf kastélyig. ( Jánosi Engel Adolf a komlói szénbányászat megalapítója volt.) Ezután már a piros jelzés vezet tovább az országúton Mecsekjánosiba. A vasúti sínen átmenve  a piros sáv jelzés mutatja továbbra is utunkat Mecsekfaluba. A falutól felkapaszkodunk, a szántóföldnél először balra, majd jobbra fordulva, érünk a gerincre, ahol a zöld sávval együtt  leereszkedünk egy szűk ösvényen Sikondára.

      A Komlóhoz tartozó Sikonda üdülőhely egy szép, erdős dombokkal körülvett völgyben fekszik. 1928-ban szénkutatás közben váratlanul gyógyhatású meleg víz tört fel. Erre épült a jelenlegi Wellness szálló és fürdő.



kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

1

Hírlevél


ESEMÉNYNAPTÁR
« Előző év / hónap
Következő év / hónap »
Mai dátum

ESEMÉNYEK

KÖZELI ESEMÉNYEK

Kisujbanyamosolya.hu 2009 © Minden jog fenntartva!