KEDVES KISÚJBÁNYAI LAKÓK,
KEDVES BARÁTAINK, ISMERŐSEINK, VENDÉGEINK,
KEDVES ZARÁNDOKTÁRSAINK,
KEDVES HONLAP-LÁTOGATÓK!
ÁLDOTT KARÁCSONYT, MEGHITT ESTÉKET, BÉKÉS, EGÉSZSÉGES ÚJ ESZTENDŐT, SZÉP TÉLI TÚRÁKAT KÍVÁNUNK!
Derksen Gyöngyi és Borsi-Lakatos László

2011. október 21-én ünnepeltük Kisújbánya - latin nevén Nova Vitriaria, német nevén Neuglashütte - alapításának 250. évfordulóját.
Ebből az alkalomból falunk a Kisújbányán élő Borsi-Lakatos László szobrász alkotásával, egy harangoszloppal gazdagodott. Az oszlopban függő üvegharangot Németországban, a Bajor Erdőben lévő, 1568 óta folyamatosan üzemelő Poschinger Hutában fújták.
Az alkotás a Kisújbányát alapító, a mostani faluház helyén álló üveghutában 1762-1784-ig dolgozóknak és utódaiknak állít emléket.
Az üvegharang délelőtt 8, 9, 10 és 11 órakor, valamint délután 1, 2, 3, 4, 5 és 6 órakor kondul meg és jelzi az időt.
2012. április 28-30 között Kisújbánya fog otthont adni az V. ÜVEGES HÉTVÉGE A ZENGŐVIDÉKEN című rendezvénynek. Honlapunkon a program hamarosan olvasható lesz.
Szeretettel várjuk, szép téli túrákat kívánunk !